Vári Fábián László ,,Tőkés-díjas” költő A Tőkés-díjat a Tőkés László, királyhágó-melléki református püspök nevét viselő kisvárdai alapítvány a rendszervál-táskor alapította, hogy elismerje a ,,nemzet megmaradásáért legtöbbet tevő politikusok, tudósok, művészek és egyházi személyiségek” tevékenységét. Az idén két díjat adnak ki, az egyiket posztumuszt ítélték oda Tonk Sándornak, az erdélyi Sapientia Egyetem elhunyt alapító rektorának, akinek hozzátartozói július 11-én vették át az elismerést Kisvárdán. A mási-kat a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Vári Fábián László József Attila-díjas költő kapja. Az ukrajnai Kárpátalján élő és alkotó költő a kitüntetést október 10-én, vasárnap, 15.00 órakor, ünnepi istentisztelet után vette át a beregszászi református templomban. Ez utóbbi eseményt megelőzve, szeptember 29-én családias hangulatú összejövetelen találkozhatott Kisvárdán a Városi Könyvtárban irodalombarátokkal és a kuratóriumi tagokkal. Meghívott előadója volt az irodalmi délutánnak Pál György főiskolai tanár, aki számunkra közelebb hozta a kortárs kárpátaljai magyar irodalom jeles képviselőjének munkásságát és annak legfontosabb értékeit. Elhangozhattak legfontosabb versei, azoknak indítékai, üzenetei. E délutánon kiderült, hogy Vári Fábián László nemcsak korunk kiváló költője, de példás interpretáló képességű, kellemes előadó és kiváló versmondó is. Saját, hosszabblélegzetű költeményeit szépen mondja, kívülről tudja. 1951. március 16-án született Tiszaújlakon. A helyi általános iskola elvégzése után a nagyszőlősi középiskolában érett-ségizett 1968-ban, s még ebben az évben sikeresen felvételizett az Ungvári Egyetem bölcsészkarának magyar nyelvi és iro-dalmi tanszékére. Ungváron tagja lett a Kovács Vilmos szellemi irányítása alatt működő Forrás Stúdiónak, és később bekapcsolódott az első kárpátaljai polgári mozgalomba. Emiatt 1972-ben bevonul a szovjet hadsereg németországi hadseregcsoportjába sorka-tonai szolgálatra. 1974-ben hazatérve a beregszászi vasgyárban dolgozott, miközben a tanulmányait levelező tagozaton folytatta. 1978-ban kapott egyetemi oklevelet. 1976-tól 1997-ig a mezővári középiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított. A Magyar Írószövetség 2001 novemberi közgyűlésén a Választmány tagja lett. A helyi népköltészettel személyesen 1969 nyarán, első éves egyetemistaként találkozott. A feltárás sikerei annyira ma-gával ragadták, hogy 1971-től céltudatosan, a rendszerezés és a kiadás szándékával kezdte el gyűjteni a kárpátaljai magyar népballadákat. Költői munkásságának kezdete a ’70-es évek elején egybeesik a kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalom ébredésé-vel. Az első megjelent verseskötetéhez, a Széphistóriákhoz különös emlékek kötik. A verses füzet azon a napon jelent meg, amikor 1991-ben Ungváron leemelték talpazatáról a Lenin szobrot. A kötet belső borítóján ez áll: ’’A helyi magyarság sorskérdéseit kutató, folkloristaként is ismert Vári Fábián László legmarkánsabb költőink közé tartozik. Keveset ír, ám tolla alól veretes, súlyos mondanivalójú, történelmi és népköltészeti ihletettségű költemények kerülnek ki. Vári Fábián László költészete arra enged következtetni, hogy szerzőnk akár ösztönösen, akár tudatosan ”faggatja a tör-ténelmi múltat”, nála minden esetben ’’a jelen fontos lehetőségeként ’’ válaszol az. ,,Kiárvultan, mégis hitben. Költő Kárpátalján.” – választja róla írt esszéje címéül Bakajsza András. (Szabolcs-Szatmár -Beregi Szemle, 2002/3 ) ,,Fájdalmában is méltóság van és gondolati erő, erkölcsi bátorság. Szinte valamennyi versét jel-lemzi ez, és az a markáns láttató képesség, amely egy-egy történelmi helyzetet idéz fel.”- írja róla Penckófer János. Vári Fábián László magas kitüntetései fényesen bizonyítják, hogy létezik Kárpátalján művelt, színvonalas magyar iroda-lom, többek között egy olyan költő írásaiból is, aki egy maroknyi magyar népnek a szenvedésébe mártja a tollát.

           Vári Fábián László

   A TENGER NEVÉBEN

          Mohog a Tisza,

          hallgat a harang.

          Miért is beszélne félre?

          Csak a megkötött,

          magára hagyott

          barom bődül az égre.

          Tudjuk a dolgunk,

          menekülünk.

          hoz a víz új ínséget.

          S viszi a búzát,

          viszi a bort,

          Viszi a békességet.

          Harmadnap óta

          tenger e táj,

          s a béke követe késik.

          Valami eltört,

          valami fáj.

          Szakadjon most már végig.

          Mint szakadt az ín,

          szakadt a gát,

          és szakadt a szívből az átok.

          De úgy tért vissza,

          mint bumeráng,

          lecsapva reánk és rátok.

           Mosolyodj el már

           egyszer, Uram,

           adj testemre patyolat inget.

           Szégyen, hogy

           háborgatják a halak

           földben lakó eleinket.

           Küldjetek zsákot

           meg homokot

           és katonát, ti régi királyok,

           mert fejünkre ülve

           szemünk bogarát

           vájják már a sirályok,

            kik megszálltak minket

            a vizeket látván.

            Jöttek a vízhordó

            fellegek hátán,

            jöttek az árral,

            a felduzzadt éren.

            Jöttek a nagyságos

            tenger nevében.

              2001. márciusa